Községünk története

                                       Új tábla hirdeti, hogy a falu

                                       amit innen látsz, az Péterfala.

                                       Ugyanis a régibe már lyukat

                                       hajigált a falu gyerekhada.

                                       Én is rajta tanultam valaha

                                       célba dobni. Állok most hajadon-

                                       főtt. Köszöntve messzi gyermekkorom,

                                       ha volna, most levenném kalapom.

                                                                                    Tőzsér Árpád

A község a Cserhát hegység lábainál, a Macskás patak forrásánál, három történelmi megye, Nógrád, Gömör és Borsod találkozásánál fekszik.

A Péterfala határából előkerült régészeti leletekről csak szórványos adataink vannak. Báró Nyáry Jenőnek környékbeli, a magyar régészet kutatástörténetében fontos szerepet játszó feltárásain azonban számos újkőkori és brozkori lelet került elő. A faluépítő tevékenység ezen a vidéken csak a 12. század végén, 13. század elején kezd megindulni.

A község története Sáros településsel kezdődik, melyet a bolondóci várnéphez tartozó Sárosi család alapított. A Sárosról kirajzó nemesek alapítják meg Kissárost és Péterfalát, melyet egy 1244 – ből származó adománylevél még Petri néven említ. A későbbiekben az egész lakosság ide költözik ( ezért is nevezik Péterfalát még sokáig Sárosnak is  – Saaros alio nomine Petherfalwa ),  az eredeti anyafalu elpusztásodik, és csak a hagyományokban él tovább.

                                          Siroksáros? – Ugyan mi lehet e

                                          pogány hangzású név eredete?

                                          Sáros sírok? – Szinte megkövülök:

                                          hátha ez is sírdomb, amin ülök.

                                                                                   Tőzsér Árpád

A  14. század első felében alakul ki Péterfala hegyes határában Kökényes, Eperjes, Répás, Tamástelke falucska, amely falucskák azonban idővel elpusztásodtak. Egyedül Sáros, melynek  a Szent Háromságnak szentelt templomát már 1275 – ben említik, és utóda Péterfala, dacol az idővel. A 15. században a falu gyakran szenvedett a főúri hatalmaskodásoktól. 1443 – ban a serkei alispán Gede várából fényes nappal megrohanja a „sárosi” templomot s minden mozdithatót elvisz belőle.

A XVI. század első felében az országban kialakult állapotok ( kettős királyság és ennek nyomán kialakult harcok, a zsoldos hadak túlkapásai )  a falun is éreztetik hatásukat. 1566 – ban már csak négy jobbágyporta van a faluban, a lakosság nagy része a török dúlásai miatt elmenekül. A korabeli feljegyzések szerint itt ( a palócságban ) pusztított a legjobban a török, hisz ez a vidék nagyon közel van Fülekhez, a törökök egyik központjához. Amint azonban a törökök enyhítik az adóterheket és eltörlik a robotot, a jobbágyok lassan visszatérnek és 1600 – ban már 15 porta áll a faluban,  újra megindulnak az erdőirtások. Erről az időről beszélnek a szép, és beszédes dűlőnevek (Vadókás, Fenyvesköz, Bukksortás, Kerekág, Farkasverem, stb...) Kezd a település fellendülni, ám 1682 – ben a törökök Fülek felé vonultukban megrohanják, kirabolják. Ezt még kiheveri a falu, de a következő esztendőben a Bécs felé tartó lengyel zsoldos seregek földig rombolják, felgyújtják. A falu teljesen elpusztul, még 10 év után sem lakja senki. Az élet csak lassan indul újra, ám az 1703 – as nemességvizsgálati lista már a nemesi falvak között említi. A XVIII. században a megszilárduló politikai, társadalmi, gazdasági viszonyok eredményét jelzi Péterfala kuriális jogállása, valamint az erdőirtásokat megtiltó 1779 – es földesúri rendelkezés is. A gazdálkodás és tulajdonviszonyok változásával a település külső és belső határa végső felosztásra került. E folyamat nyoma a mai településszerkezet.

Sáros elsorvadása után Péterfala parochiális egyház lett, annak ősi templomával. Lakossága körében a reformáció nem ért el számottevő eredményt. Önálló egyháza a török alatt megszűnt, de a Szent Háromság tiszteletére épített templom – mint egy 1766 –os adat jelzi – még a felszabadító hadjáratokat is átvészeli. Többször renoválják, legutoljára 1909 – ben. 1929-30 – ban a település lakossága a már nagyon leromlott állapotú régi templom helyett újat emel, közelebb a községhez, a házsorok feletti dombon.

A település neve története során a legkülönbözőbb alakban fordul elő. Kezdve az 1244 – es Petri megnevezéssel, majd 1427 – ben már  Petherfalwa ( Saaros alio nomine Petherfalwa ).  Az 1700 – as évektől származó okiratok használják úgy a Péterfalwa, mint a Péterfala alakot. 1906 – tól Gömörpéterfala, ma hivatalosan Péterfalva ( Petrovce ) a község neve. Birtokosai között találjuk  kezdetektől a Péterfalvi, Sárosi, Recsky családokat, a XVI. században a Zabary és Csathó családot is.A XVIII. század utolsó harmadában Vécsey Sándor, Fáy Györgyné, Tihanyi Istvánné és Sipos Sámuel birtokolja. A faluban mindig nagyon nehéz volt az élet, de akik itt maradtak a végsőkig ragaszkodnak lakhelyükhöz. Ez a dézsmajegyzékekből is kitűnik, hisz a mai napig az egykori jobbágyok leszármazottai lakják a falut. A XV. századtól ismert, s még a közelmúltban is tekintélyes „had“ – ként nyilvántartott családok például az Illés ( Ilees, Elles,...), Pelle ( Pele, Perle, Belle,...), Köböl ( Kobol, Koeböl,...), Tóth,.... Lakossága az első magyarországi népszámlálás ( 1784 – 1787 ) adatai szerint 358 fő. A XIX. század közepén 528, a századelőn 630 lakost emlitenek. Jelenleg a lakosság száma 220,  mely létszámot nagyban befolyásolta az elmúlt rendszer szociális politikája,  amikor is a kis településeken nem lehetett épitkezni, ezért nagyon sokan a közeli nagyobb községekbe, városokba költöztek.